Mérték Médiaelemző

Megjelent a Médiatanács határozata a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró eseményekről. A szabályozót minden bizonnyal nemes szándék vezérelte, a célja az volt, hogy a magyar vonatkozású sportesemények minél több nézőhöz eljussanak. Számoljunk azonban azzal, hogy ez sokba fog kerülni nekünk, adófizetőknek. Urbán Ágnes írása.

A Médiatanács január végén elfogadott határozata szerint hatósági eljárást indított a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események megállapítása és ezen események közvetítési módjának meghatározása tárgyában. A hír valójában annyit jelent, hogy a Médiatanács törvényi kötelezettségének megfelelve összegyűjtötte azoknak a kiemelt eseményeknek a listáját, összesen tizennégyet, amelyeket a médiatörvény (a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 16-18. §) értelmében a lakosság legalább 80 százalékához eljutó csatornán láthatunk. Elvileg persze olyan csatorna is megvásárolhatja ezeket a jogokat, amelyek nem érnek el ennyi nézőt, ebben az esetben azonban meg kell osztaniuk a közvetítést valamely olyan csatornával, amelyik megfelel a fenti kritériumnak (jelenleg ilyen az MTV, RTL Klub, TV2).

A lista ugyanazokat az eseményeket tartalmazza, amelyek már a Médiatanács augusztusi előkészítő dokumentumában is szerepeltek, tehát a konzultációs folyamat érdemi változást nem hozott, mindössze néhány esetben az élő közvetítést írta elő. A kiemelt események felsorolása és széleskörű hozzáférhetőségének biztosítása önmagában nem különleges megoldás. Európában ismert és elfogadott gyakorlatról van szó, kilenc uniós ország médiaszabályozásában is van hasonló elem.

Az új Nemzeti Alaptanterv tervezetében a korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt kap a médiaismeret oktatása, a javaslat bővíti a médiaértés tanításának intézményes kereteit. Mi az állam szerepe és feladata a médiaértés fejlesztése területén, mely állami szereplő tudja ellátni ezt a komplex, sok tárcát érintő feladatot? Nagy Krisztina írása.

"Meg kell szabadulnunk attól a rossz szokásunktól, hogy azon törjük a fejünket, mit művel a média az emberekkel, ehelyett azt a kérdést kell feltennünk magunknak: mit kezdenek az emberek a médiával" (James D. Halloran, 1970)

Folytatva az idézetben megkezdett gondolatot, a médiapedagógia alapkérdése: mit kezd a gyerek a saját médiakörnyezetével, mire használja a médiatartalmakat, hogyan építi be formálódó világképébe a médiaüzeneteket, és hogyan vesznek részt ebben a körülötte lévő felnőttek, elsősorban a szülők és természetesen a pedagógusok. Ezek nem szűken médiaoktatási kérdések, válaszokat az oktatáspolitika tágabb összefüggései adhatnak. Az a médiakörnyezet, amelyben a gyerekek ma felnőnek, összetett, sokrétegű, széles lehetőségeket kínál, de veszélyeket is rejt magában. Sokféle médium, sokféle műfajban, sokféle kifejezési eszközzel, sokféle közönségnek kínál sokféle tartalmat. Jellemző a gyors változás, a tartalomkínálatot erősen befolyásoló gazdasági, piaci megfontolások működése, és a tartalomkontroll lehetőségének rohamos szűkülése. Az országhatárokon átívelő médiakínálatban a professzionális tartalom mellett egyre erőteljesebb a felhasználói tartalom megjelenése, a globális méretű társadalmi kapcsolati hálózatok kialakulása. A médiakörnyezet változása a médiahasználati szokásokban is gyökeres változásokat idézett elő. Egyre nő a mobil médiahasználat, jellemzővé válik a multitasking (egyszerre több médium használata), a virtuális terek benépesülése, a virtualitásban kialakuló új kommunikációs nyelv, viselkedési kultúra.

A változás az iskolán kívül zajlik, de eredménye nem áll meg az iskola (és az óvoda) kapujában. A ma oktatáspolitikájának talán legnagyobb kihívása a gyerekek iskolában és iskolán kívül szerzett ismereteinek összekapcsolása, összhangjának megteremtése, az ismeret- és értékközvetítésben az iskola szerepének újragondolása.

A bulvársajtó elleni rendőrségi vizsgálatok mellett nagy erőkkel folyik az ötletelés Nagy-Britanniában arról, hogy felváltsa-e erőteljesebb szabályozás a jelenlegi önszabályozást a sajtóban. A vitának érdekes tanulságai vannak számunkra is. Mong Attila cikke.

"Egy tisztességes munkaadó megvédi a felelősen dolgozó újságíróit és forrásait" - a brit felsőház kommunikációs bizottságának vezetője volt kénytelen ezt a kemény mondatot kimondani szerdán, és így megvédeni az oknyomozó újságírás egészét, miután sokak szerint egyre komolyabb támadások érik a politika és a hatóságok részéről a műfajt Nagy-Britanniában. Lord Inglewood pontosan kiegyensúlyozta szavait, tisztességes (!!) munkaadóról és felelősen (!!) dolgozó újságíróról beszélt és nem véletlenül. Kényes politikai helyzetben nyilatkozott ugyanis: a tavaly bezárt News of the World bulvárlapnál kirobbant lehallgatási botrány után a rendőrségi vizsgálatok immár a Murdoch-birodalom újabb nagy múltú egységét, a The Sun napilapot is elérték. Összesen tíz embert tartóztatott le a rendőrség, újságírókat és alkalmazottakat gyanúsítanak azzal, hogy éveken keresztül, rendszeresen megvesztegették forrásaikat, hogy információkhoz jussanak. Azt senki nem vonja kétségbe, hogy a tisztességtelen gyakorlatot, az etikai szabályokat vagy éppen a törvényeket megszegő újságírók ellen fel kell lépni, a brit médiában azonban egyre feszítőbb kérdés, hogy a bulvársajtó praktikái elleni még oly jogos fellépés, nem csap-e át valami egészen másba, nevezetesen a sajtószabadság korlátozásába.

A Sun újságírói egyenesen "boszorkányüldözést" emlegetnek, attól félnek, hogy a munkaadójuk elárulja őket, és arra mutatnak rá, hogy a vizsgálatok immár a tisztességesen dolgozó újságírókat is fenyegetik, hiszen olyan hangulatot teremtenek, amelyben a források félnek bármit is elmondani az újságíróknak. A Sun elleni vizsgálat során a rendőrség olyan - évekre visszanyúló - belső levelezést is megkapott a nyomozással maximálisan együttműködő cégvezetéstől, amely az újságírók szerint fenyegeti a forrásaik anonimitását. "Ha a rendőrség, a katonaság vagy a polgári hivatalnokok félnek attól, hogy újságírókkal kapcsolatba lépjenek, az nem fogja a köz érdekét szolgálni" - mondta például a BBC-nek Paul Connew, a News of the World korábbi főszerkesztő-helyettese. Lord Inglewood mondatai tehát ebben a kontextusban nagyon fontosak, ahogy az is, hogy a bizottság egy 79 oldalas jelentésben vette védelmébe az oknyomozó újságírást a műfajt fenyegető gazdasági, politikai és jogi fenyegetéstől, egyben sürgette a politikusokat, hogy a jogszabályokkal is erősítsék meg a források védelmét.

A médiatörvények alkotmányellenességét több ponton megállapító alkotmánybírósági határozat összességében nem lelkesíti a médiaszabadság védelmezőit. A csalódás oka alapvetően a határozat mögött meghúzódó vízió a médiáról, ami sokkal közelebb áll a médiatörvényeket elfogadó jogalkotó világképéhez, mint az 1990-es évek elejének Alkotmánybíróságáéhoz. Polyák Gábor írása.*

Az Alkotmánybíróságnak az új médiatörvényeket vizsgáló, 165/2011. (XII. 20.) AB számú határozata nem függetleníthető a médiatörvényekről folytatott politikai és szakmai vitáktól. Ebben a megközelítésben a határozat fontos cáfolata annak, hogy a szabályozás kifogástalan. Lényeges, sokak által kifogásolt pontokon állapított meg alkotmánysértéseket. A vitát azonban nem zárta le. A médiaszabályozással kapcsolatos számos kifogást egyáltalán nem vizsgált, de amiről nem döntött, arról nyilvánvalóan azt sem állította, hogy alkotmányos. A testület ugyanakkor a sajtótermékek médiahatósági ellenőrzésére vonatkozó, a sajtószabadságot legsúlyosabban korlátozó rendelkezésekkel kapcsolatban pedig a korlátozást igen széles körben megengedő döntést hozott.

Mivel európai szinten ismét határozott nyomás nehezedik a jogalkotóra, arról egyelőre nem érdemes gondolkodni, hogyan fog megváltozni a szabályozás a határozat eredményeként. Ebben az írásban azt vizsgáljuk, a médiára, a társadalmi nyilvánosságra vonatkozóan milyen elképzelések alapozzák meg az Alkotmánybíróság döntését.

Az egyén szabadsága és a köz java

E médiakép kiindulópontja, hogy "a véleményszabadság egyszerre szolgálja az egyéni autonómia kiteljesedését és a közösség oldaláról a demokratikus közvélemény megteremtésének, fenntartásának a lehetőségét", a sajtószabadság pedig "eszköz", amely "felerősíti az egyéni véleménynyilvánítás hatását, és támogatja a demokratikus közvélemény közérdekű ügyekről való tájékoztatását, a közérdekű ügyekkel kapcsolatos véleményformálást". Ebből következően a sajtószabadság "alapvető indoka (…) az egyéni véleményalkotáshoz elengedhetetlen közlések, a közérdekű információk teljességének nyilvánosságra kerülése, a 'hivatalos helyes állásponton' alapuló monopolisztikus 'közvélekedés' kialakulásának elkerülése". A határozat szerint "a társadalom mint közösség elemi érdeke, hogy a közügyekhez kapcsolódó vélemények (…) a nyilvános diskurzus részét képezzék, hiszen ez ad lehetőséget arra, hogy a társadalmi szempontból leghelyesebb, az azonosulásra alkalmas álláspont az álláspontok 'piacán', választás eredményeként születhessen meg".

A Médiatanács az elmúlt időszakban több írásunkra is reagált. A figyelem megtisztelő, még akkor is, ha a vita nem vezet egyetértésre. Ebben a bejegyzésben kísérletet teszünk arra, hogy a meglehetősen bonyolult jogi helyzet ismertetésével cáfoljuk a hatóságnak a bírságolási gyakorlattal kapcsolatos érveit. Nagy Krisztina és Polyák Gábor írása.

Ha a Médiatanács nemcsak visszautasítja, hanem érdemben is reagál a tevékenységét érintő felvetésekre, akkor talán, ha csak kis mértékben és szűk körben is, de javulhat a magyarországi nyilvánosság állapota. A médiatörvény.hu oldalon - amit egyébként "a magyar sajtószabadság és az európai hagyományokban gyökerező médiaszabályozás elkötelezett támogatói" hoztak létre, akikről az oldal alján kiderül, hogy ők maguk a Médiatanács - a névtelen szerző részletes magyarázatot ad az Összeesküvők című műsor kapcsán felmerült észrevételekre, köztük a Mérték Médiaelemző Műhely honlapján felvetett kérdésekre. Jogászok számára csemege, laikus érdeklődők számára informatív a reakció, és mindenképpen választ érdemel.

Félreértésre adott okot, hogy a döntés indoklásaként az hangzott el: "A Médiatanács a kiskorúak védelméről szóló törvényhelyek megsértését állapította meg, de ennek megsértését az új médiatörvény hatályba lépése óta még nem tapasztalta ennél a televíziónál." A nyilatkozat azt a látszatot keltette, mintha a Médiatanács elfelejtette volna korábbi két határozatát. A mostani leírás ezt a félreértést hívatott korrigálni. Az a jogi pontosság, ahogy az írás az "ismételt" jogsértés fogalmát levezeti, figyelemreméltó. Arra utal, hogy a jogértelmezésben a Médiatanács rigorózusan visszafogott kíván lenni. Az "ismételtség" esetében tehát nem általában a kiskorúak sérelmével kapcsolatban, hanem annak egyes bekezdései mentén kíván eljárni. Ez egy lehetséges, sőt a médiaszolgáltatók számára kedvező jogértelmezés.