Mérték Médiaelemző

Nagy lelkesedést váltott ki a múlt heti magyar-francia kézilabda mérkőzés a sportkedvelők körében. Érdemes azonban feltenni a kérdést, hogy miért a Magyar Televízió képernyőjén láthattuk az eseményt és ennek a látszólag jelentéktelen döntésnek hosszabb távon milyen piaci hatásai lehetnek. Urbán Ágnes írása.

Ezekben a napokban kétségtelenül a szerbiai kézilabda EB és a hollandiai vízilabda EB közvetítése a legfontosabb televíziós esemény. Mindkét világversenyen van magyar érdekeltség, mindkét sportág népszerű nálunk és mindkettő magyar vonatkozású mérkőzéseit a Magyar Televízióban (MTV) láthatjuk, mégis van egy jelentős különbség. A vízilabdát más csatorna nem közvetíti, a kézilabda kontinensbajnokság közvetítési jogát azonban a Sport TV vette meg, a világversenyt ott követhetjük, az MTV csak a magyar válogatott mérkőzéseit adja.

A kézilabda Európa-bajnokság üzletileg érdekesebb konstrukciónak tűnik, hiszen a versenysorozat amúgy is elérhető volt a magyarországi sportrajongók számára, de a jelek szerint a közszolgálati televízió vezetése fontosnak tartotta, hogy a mindenki számára elérhető MTV-n legyen látható a magyar válogatott játéka, így ezek a mérkőzések a Sport1-en nem is nézhetők. A döntés helyessége látszólag könnyen igazolható: az első csoportkör sikeres magyar szereplése, különösen a franciák elleni diadal óriási lelkesedést váltott ki a nézők körében, a kézilabda válogatott hosszú idő után ismét közbeszéd tárgya lett.

A közszolgálati televízió döntését érdemes egy kicsit árnyaltabban megközelíteni. Az Európa-bajnokság közvetítési jogait már megvette a Sport TV, a kérdés tehát nem az volt, hogy látható-e egyáltalán az esemény Magyarországon, hanem az, hogy melyik csatornán. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft. adatai alapján a Sport1 a háztartások 65,2 százalékában érhető el, ami persze nem a teljes népesség, de jó okkal feltételezhetjük, hogy az igazi sportrajongók már előfizettek egy olyan csomagra, amely tartalmazza ezt a csatornát. Örülhetünk természetesen annak, hogy a háztartások további 35 százaléka is nézhette a mérkőzést, ha akarta, a kérdés az, hogy erre volt-e valós igény, illetve mennyibe került ez az adófizetőknek.

Nem ismert, hogy azok a háztartások, amelyek nem fizetnek elő műsorcsomagokra vagy csak a legkisebb, sportcsatornát nem tartalmazó csomagot rendelnek meg, miért teszik mindezt: pénzügyi okok állnak a háttérben vagy egész egyszerűen nem szeretnek televíziózni, nem érdeklik őket a tematikus csatornák. Az utóbbi esetben nyilvánvalóan mindegy, hogy melyik csatornán látható a kézilabda mérkőzés, az ebbe a csoportba tartozó nézők semmiképpen nem nézik azt meg. Kérdés, hogy mekkora az a réteg, amelyik szívesen megnézi a közvetítést, de a Sport1 nem hozzáférhető számukra: ők valóban csak az MTV-nek köszönhetően szurkolhattak a képernyő előtt.

A Klub Rádió jövője két bírósági eljáráson is múlhat. Az egyik a budapesti 92,9 MHz-es frekvenciára kiírt pályázathoz kapcsolódik, amit a Klub Rádió 2010. áprilisában megnyert, de az időközben megalakuló Médiatanács nem írta alá a szerződését. A másik a budapesti 95,3 Mhz-es frekvenciáért zajló pályázat eredményét vizsgálja felül, amelyen a Klub Rádió szűken, de lemaradt az első helyről. Esélylatolgatás Polyák Gábortól.

Viszonyom a Klub Rádióval személyesnek mondható. Nem vagyok rendszeres hallgató, de különösebb fenntartásaim sincsenek vele kapcsolatban. Viszonyunk személyessége egészen más okra vezethető vissza. Amikor 2010 februárjában nem választottak ORTT-elnökké - rossz belegondolni, hol lennék most, ha nem egészen fél évre mégis megválasztanak, de az is érdekes kérdés, hogy lennék most, ha nem vállalom el a jelöltséget -, akkor ez nagy valószínűséggel a Klub Rádió miatt is volt. A szavazás előtti hétvégén kaptam egy telefonhívást. Azzal a kérdéssel, hogy igaz-e, hogy azt mondtam, baj lehet a Klub Rádió pályázatával. Igaz, válaszoltam, de hogy hol és kinek, azt nem tudom.

Ekkor zajlott a Sláger/Danubius-per, és éppen megszületett az elsőfokú ítélet. Folyamatban volt továbbá a budapesti 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázat, amin pályázott a Klub Rádió is. A Sláger/Danubius-ügy elsőfokú ítéletének bírósági érvelése alapján azonban a Klub valóban nem pályázhatott volna erre a frekvenciára, miközben egy másik budapesti frekvencián műsort szolgáltat, akkor sem, ha nyilatkozik az összeférhetetlenség megszűnéséről. Erre a kockázatra mutattam rá, valahol, valakinek.

Honnan is ismerős ez az érvelés? Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke vette elő, amikor nem volt kedve aláírni a Klub nyertes pályázatát. Pedig a Sláger/Danubius-ügyben szerinte minden rendben volt, azzal kapcsolatban nem győzte meg a bíróság.

Szalai Annamária jogértelmezésével két gond van. Az egyik, hogy végül a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban más érvelést követett, ami mellett a Klub pályázata is érvényes. Ez az ítélet egyébként méltatlanul kevés visszhangot kapott, pedig azt a figyelemre méltó eredményt hozta, hogy a Danubius frekvenciájára pályázó Class FM pályázata érvénytelen volt - mégpedig azért, mert nem nyújtotta be azt a lemondó nyilatkozatot, amit a Klub a maga pályázatában benyújtott -, a Neo FM-é viszont érvényes. Időközben persze jött az új médiatörvény, de a Class jogi helyzete mind a mai napig egyáltalán nem tiszta.

A Médiatanács bizarr döntése a Cohn-Bendit ügyben. Majtényi László írása.

Mennyi butaságot lehet belegyömöszölni két rövid bekezdésbe? Amint az köztudott, és amit eddig senki nem cáfolt, a közszolgálati televízió 2011. április 1-jén sugárzott híradója az elemi az szakmai szabályokat semmibe véve és törvénysértő módon meghamisított egy híradást, amikor is a műsorban azt a látszatot keltette, mintha Daniel Cohn-Bendit a vele szemben az adásban megfogalmazott pedofil vádakra érvekkel nem válaszolt, hanem önuralmát vesztve menekült el a helyszínről. A valóságban ennek az ellenkezője történt meg.

Mivel ez blogbejegyzés, nem foglalkozom részleteiben azzal a hosszabb kifejtést igénylő kérdéssel, hogy mi lett volna a helyes jogalkalmazói döntés, de leszögezhető, hogy szankció kiszabásával természetesen meg kellett volna állapítani a jogsértést, hiszen a tudatos hamisítással a műsorszám koncepciójában sértette meg az emberi méltóságot. Részletesebben viszont csupán a Médiatanács állásfoglalásának arról a részletéről írok, amelyben láthatóan arra törekedett, hogy hatáskörének hiányának megalapozásaként értelmezze az emberi méltóság sérelmét mint jogi problémát:

Tehát a Médiatanács 2011. december 14-én kelt, MN/32844-19/2011. számú döntése szerint:

"A Hatóság elvégezte a kérdéses műsorszám hatósági ellenőrzését és megállapította, hogy az ügyben nem merül fel az Smtv. 14. § szakaszának indokául szolgáló közérdek sérelme. A médiaszabályozás ugyanis nem a médiatartalmakkal érintett személyek érdekeit szem előtt tartva fogalmaz meg előírásokat, ír elő kötelezettségeket. Ebből következően a Hatóság csak abban az esetben állapíthatja meg az emberi méltóság megsértését, ha a jogsérelem nem csak az egyéni érdekek, hanem a közösségi érdekek sérelmét is okozta.

(A hivatkozott szabály: "Smtv. 14. § (1) A médiatartalom-szolgáltatónak az általa közzétett médiatartalmakban, illetve azok készítése során tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot.

(2) Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő, öncélú és sérelmes bemutatása.")

A kérdéses műsorszámban ugyan elhangzott, hogy Daniel Cohn-Bendit 1975-ös önéletrajza szerint szexuálisan közeledett kiskorúakhoz, valamint, hogy az 1969-es párizsi diáklázadás vezetőjeként marxistának vallotta magát, ezen információk azonban kizárólag Daniel Cohn-Bendit személyhez fűződő jogait érintik, és az emberi jogokban megjelenő alapvető értékeket nem sértik. Ez esetben tehát a jogsérelmet szenvedett személy dönt arról, hogy az esetlegesen jogsértést elkövető médiaszolgáltatóval szemben érvényesíti-e személyiségi jogait, ám a Hatóság közigazgatási eljárás megindítására nem jogosult. "

A közszolgálati médiaszolgáltatók híműsorai körüli botrányok, a szervezeti reakció, a meghatározó szereplők hallgatása intézményi, strukturális problémákról árulkodnak. A közszolgálat szabályozásának egésze alkotmányos alapon és az uniós jogi követelmények alapján is erősen vitatható. Az írás a közszolgálati követelmények számonkérésének jogszabályi környezetét járja körül. Nagy Krisztina írása.

Az új médiaszabályozás alapjaiban alakította át a közszolgálati médiumok szervezetét, finanszírozását, felügyeletét. A létrejött új rendszer legjellemzőbb vonásai az átláthatatlanság, és az "olyan mintha" jellegű szabályozás, amely nem biztosít kiszámítható jogi keretet a közszolgálati médiumok működéséhez. Látszólag minden szükséges szereplő megjelenik, van Közszolgálati Kuratórium, amely gyakorolja a tulajdonosi jogokat, Közszolgálati Testület, amely a működés feletti társadalmi kontrollt hivatott biztosítani. Ugyanakkor nem ők a közszolgálati működés meghatározó szereplői. A valódi kulcsszereplők a Médiaszolgáltató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), illetve a Médiatanács és annak elnöke. A rendszerben sem a Kuratórium, sem a Közszolgálati Testület nincs jogilag szabályozott viszonyban az Alappal, pedig az Alaphoz került a közszolgálati vagyon, a gyártókapacitás, az alkalmazotti állomány.

A médiatörvény nem alakította ki a közszolgálati követelményekért való felelősség átlátható, koherens rendjét. A feladatok és hatáskörök mentén több szereplő is részese lehetne a felügyeleti tevékenységnek, de a feladatkörök és az ehhez kapcsolódó eljárási rend nincs jogilag értelmezhető módon lefektetve. Ebből következően tisztázatlan a beavatkozás mikéntje és az ehhez kapcsolódó felelősségi rend.

A szereplők, és a hozzájuk rendelt feladat- és hatáskörök vizsgálata alapján arra jutottunk, hogy a jogszabályból nem derül, kinek van cselekvési kötelezettsége, ahogy az sem világos, hogy a lehetséges szereplők közül kinek biztosan nincs cselekvési lehetősége, azaz bármi történik, vagy nem történik ellenőrzés címén, az nem a jogi rend következménye.