Mérték Médiaelemző

A televíziózás digitális átállásán már éppen túl lennénk, ha a 2010-ben elfogadott médiatörvény, illetve az azóta történt módosítások nem halasztották volna el a céldátumot. Nehéz követni, hogy mi történik ezen a területen, de nagyon úgy tűnik, hogy nem a szakmai előkészítés, hanem a politikusok ad-hoc irányváltásai és a lobbiérdekek diktálják a tempót. Urbán Ágnes írása.

A digitális átállás, vagyis az analóg földfelszíni műsorszórás felvátása digitálissal két okból szükségszerű. Egyrészt az analóg lekapcsolás Európai Unió által kitűzött céldátuma 2012, amit uniós tagországként Magyarországnak is teljesíteni kellene, különösen azért, mert a frekvenciák terjedésének sajátosságai miatt az egyes országok spektrum gazdálkodása valamennyi szomszédjának frekvencia használatát befolyásolja. Másrészt az elmúlt másfél évtized a mobil technológia terjedéséről és ezzel együtt a frekvenciák felértékelődéséről szólt. A mobil szolgáltatóknak mind több és több frekvenciára van szükségük a megfelelő minőségű és elérhető árú szolgáltatások nyújtásához (különösen a mobil internet esetében), a szektor további fejlődésének feltétele a szabad frekvenciasávok elérhetősége. Ehhez szükséges a rendkívül pazarló, 20. század közepi technológiára épülő analóg műsorszórás felváltása a sokkal kisebb spektrumigényű digitális műsorszórással.

A digitális átállást sokan egyszerű műszaki feladatnak tartják, valójában azonban ez egy meglehetősen összetett médiapolitikai kérdés ugyanis minden olyan háztartást érint, amelyik egyszerű szoba- vagy tetőantennával televíziózik. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft. adatai szerint jelenleg közel 1,5 millió fő lakik olyan háztartásban, amelyik ilyen módon veszi a televíziós jelet; ők ma megelégszenek az MTV, az RTL Klub és TV2 műsorával, de ha a digitális átállás felkészületlenül éri őket, már ezeket a csatornákat sem tudják majd nézni.

A közszolgálati médiaszolgáltatók híműsorai körüli botrányok, a szervezeti reakció, a meghatározó szereplők hallgatása intézményi, strukturális problémákról árulkodnak. A közszolgálat szabályozásának egésze alkotmányos alapon és az uniós jogi követelmények alapján is erősen vitatható. Az írás a közszolgálati követelmények számonkérésének jogszabályi környezetét járja körül. Nagy Krisztina írása.

Az új médiaszabályozás alapjaiban alakította át a közszolgálati médiumok szervezetét, finanszírozását, felügyeletét. A létrejött új rendszer legjellemzőbb vonásai az átláthatatlanság, és az "olyan mintha" jellegű szabályozás, amely nem biztosít kiszámítható jogi keretet a közszolgálati médiumok működéséhez. Látszólag minden szükséges szereplő megjelenik, van Közszolgálati Kuratórium, amely gyakorolja a tulajdonosi jogokat, Közszolgálati Testület, amely a működés feletti társadalmi kontrollt hivatott biztosítani. Ugyanakkor nem ők a közszolgálati működés meghatározó szereplői. A valódi kulcsszereplők a Médiaszolgáltató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), illetve a Médiatanács és annak elnöke. A rendszerben sem a Kuratórium, sem a Közszolgálati Testület nincs jogilag szabályozott viszonyban az Alappal, pedig az Alaphoz került a közszolgálati vagyon, a gyártókapacitás, az alkalmazotti állomány.

A médiatörvény nem alakította ki a közszolgálati követelményekért való felelősség átlátható, koherens rendjét. A feladatok és hatáskörök mentén több szereplő is részese lehetne a felügyeleti tevékenységnek, de a feladatkörök és az ehhez kapcsolódó eljárási rend nincs jogilag értelmezhető módon lefektetve. Ebből következően tisztázatlan a beavatkozás mikéntje és az ehhez kapcsolódó felelősségi rend.

A szereplők, és a hozzájuk rendelt feladat- és hatáskörök vizsgálata alapján arra jutottunk, hogy a jogszabályból nem derül, kinek van cselekvési kötelezettsége, ahogy az sem világos, hogy a lehetséges szereplők közül kinek biztosan nincs cselekvési lehetősége, azaz bármi történik, vagy nem történik ellenőrzés címén, az nem a jogi rend következménye.

A Médiatanács döntése tavasszal megakadályozta két nagy európai lapkiadó vállalat, az Axel Springer és a Ringier fúzióját. A döntés megalapozására szolgáló szakhatósági állásfoglalás április óta nem került nyilvánosságra, így mi ezt most közzétesszük. Urbán Ágnes írása.

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 171. § alapján a Gazdasági Versenyhivatal köteles a Médiatanács állásfoglalását beszerezni olyan fúziós ügyekben, amelyben médiavállalatok érintettek és az összeolvadás versenyhivatali jóváhagyáshoz kötött. A Médiatanácsnak azt kell vizsgálnia, hogy az összeolvadás után is biztosított-e a sokszínű tájékozódás joga, és amennyiben megítélése szerint sérül ez a jog, akkor a testület megtagadhatja a szakhatósági hozzájárulást.

Miután a törvény szerint a Médiatanács hozzájárulására a már folyamatban lévő fúziós kérelmekhez is szükség volt, így az Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakhatósági állásfoglalás készített a Ringier és az Axel Springer magyarországi leányvállalatainak összefonódásáról.. A Médiatanács a szakhatósági állásfoglalás alapján elutasította a fúziós kérelmet, így egy hozzávetőleg 36 milliárd forint értékű összeolvadást akadályozott meg.

Magáról a szakhatósági állásfoglalásról eddig nem sokat tudhattunk, hiszen a Médiatanács nem érezte fontosnak, hogy nyilvánosságra kerüljön a dokumentum. A testület 2011. április 14-i ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy első napirendi pontként tárgyalta a kérdést, a testület egyik tagja, Koltay András "elírási észrevételeket tett" az anyaggal kapcsolatban (magyarul stilisztikai hibákat észrevételezett), majd a Médiatanács egyhangúan elfogadta az állásfoglalást. A Médiatanács döntésével tehát vita és ellenszavazat nélkül kimondta, hogy az összeolvadás akadályozná a sokszínű tájékozódást, de a jelek szerint senkit nem zavart, hogy elmaradt a sokszínű tájékozódás jogának definiálása és nem tudható, hogy a sokszínűséget hogy kell mérni.