Mérték Médiaelemző

Újságírók, egyetemi hallgatók, a hírre nyitott ismerősök kérdezik, hogy mi lesz akkor, ha végül a Klub Rádió mindkét frekvencián nyer. Mihez kezd két frekvenciával? Előállhat olyan helyzet, hogy mindkét frekvenciára a Klub kap médiaszolgáltatási jogosultságot? Ezt első olvasatra a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázati felhívás és a hatályos médiatörvény is kizárja. Egy alaposabb olvasás viszont erős kételyeket ébreszt. Polyák Gábor írása.

A 92,9 MHz-re vonatkozó pályázati felhívás még az 1996-os médiatörvényre, illetve az ORTT általános pályázati feltételeire hivatkozva zárja ki azt a pályázót, amely nem felel meg az 1996-os médiatörvény tulajdonosi korlátainak. Éppen ez volt az a része a pályázati felhívásnak, amire hivatkozva a Médiatanács megtagadta a médiaszolgáltatási szerződés aláírását. Ezzel kapcsolatban minden úgy történt, ahogy az várható volt: a bíróság elsőfokú ítélete szerint a médiahatóságnak a pályázatot lezáró határozat meghozatala után nem volt lehetősége vitatni a határozatba foglalt eredményt, és szerződést kellett volna kötnie a Klub Rádióval. Minderre csak a Médiatanács - aminek a sajtósai teljes szereptévesztésben vannak, amikor a sajtóközleményeiket gúnyos és vicceskedő hangnemben szórakoztató tartalomként próbálják feltüntetni - képes azt reagálni, hogy "a bíróság megerősítette a Médiatanács elvi álláspontját". Kár, hogy közben "a bíróság (…) döntésének gyakorlati része viszont ellentmond az elvi álláspontnak". Na ne szórakozzunk.

Újfajta, az önszabályozást a hatósági feladatkörökkel ötvöző médiaszabályozási modellt vázoltak fel a lehallgatási botrány után megoldást kereső britek. Hatóság és állam nélkül, mégis szigorúan. Mong Attila cikke.

Érdekes javaslatot terjesztett elő Nagy-Britanniában egy jogászokból, akadémikusok álló csapat. A javaslat azért figyelemre méltó, mert a Murdoch-sajtóbirodalmat és a teljes brit médiát megrázó lehallgatási botrány közepette élénk vita zajlik Londonban arról, hogy mit kellene változtatni a jelenlegi, főleg önszabályozásra épülő, és mellesleg nagyon is jól működő modellen. (Csak zárójelben: nincs az az önszabályozás ugyanis, amellyel megelőzhető lenne olyan egyértelmű törvénytelenség, mint amilyen a News of the World-nél, vagy a Sun-nál, esetleg más lapoknál előfordult, az önszabályozás nem erre való.) Viszont helyzet van, és újságírók, kiadók, parlamenti képviselők egyaránt úgy érzik, hogy lépéskényszerben vannak, a közvélemény előtt is hathatós intézkedésekkel kell bizonyítaniuk, hogy van megoldásuk. Az előzményekről lásd korábbi írásunkat.

A friss javaslat - amelyet a lehallgatási botrány kivizsgálásával megbízott Leveson-bizottságnak is eljuttattak - valamiféle felturbózott önszabályozó testület lenne, amit azért mindenki megnyugtatására hatóságnak neveznének (Media Standards Authority) - főleg mert egyszerre ruháznák föl a kétfajta megoldás jellemzőivel. A szervezet a print és online sajtót tömörítené - kimaradnának tehát belőle az audiovizuális szolgáltatók-, az iparágtól függetlenül működne, bár az irányító testületében - igaz kisebbségben - lenne néhány korábban szerkesztőként dolgozó szakember, illetve pár gyakorló újságíró is. Az etikai és viselkedési kódexet elfogadó tagok a szervezet emblémáját amolyan védjegyként használhatnák, amellyel azt sugallnák a közönségük felé, hogy felelősen működnek - legyen szó profi szerkesztőségekről, vagy önállóan működő bloggerekről.

Idáig akár egy Európában is sok helyen fellelhető klasszikus önszabályozó szervezet játékszabályait is ismertethettük volna, az igazi újdonság azonban csak ezután következik. A szervezet ugyanis eddig önszabályozó volt, innentől kezdve pedig több olyan jellemvonást mutat, amely inkább valamilyen hatóságra utal, azzal a különbséggel, hogy ez a hatóság az iparágtól éppen úgy nem függene, mint az államtól.

Megjelent a Médiatanács határozata a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró eseményekről. A szabályozót minden bizonnyal nemes szándék vezérelte, a célja az volt, hogy a magyar vonatkozású sportesemények minél több nézőhöz eljussanak. Számoljunk azonban azzal, hogy ez sokba fog kerülni nekünk, adófizetőknek. Urbán Ágnes írása.

A Médiatanács január végén elfogadott határozata szerint hatósági eljárást indított a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események megállapítása és ezen események közvetítési módjának meghatározása tárgyában. A hír valójában annyit jelent, hogy a Médiatanács törvényi kötelezettségének megfelelve összegyűjtötte azoknak a kiemelt eseményeknek a listáját, összesen tizennégyet, amelyeket a médiatörvény (a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 16-18. §) értelmében a lakosság legalább 80 százalékához eljutó csatornán láthatunk. Elvileg persze olyan csatorna is megvásárolhatja ezeket a jogokat, amelyek nem érnek el ennyi nézőt, ebben az esetben azonban meg kell osztaniuk a közvetítést valamely olyan csatornával, amelyik megfelel a fenti kritériumnak (jelenleg ilyen az MTV, RTL Klub, TV2).

A lista ugyanazokat az eseményeket tartalmazza, amelyek már a Médiatanács augusztusi előkészítő dokumentumában is szerepeltek, tehát a konzultációs folyamat érdemi változást nem hozott, mindössze néhány esetben az élő közvetítést írta elő. A kiemelt események felsorolása és széleskörű hozzáférhetőségének biztosítása önmagában nem különleges megoldás. Európában ismert és elfogadott gyakorlatról van szó, kilenc uniós ország médiaszabályozásában is van hasonló elem.

Az új Nemzeti Alaptanterv tervezetében a korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt kap a médiaismeret oktatása, a javaslat bővíti a médiaértés tanításának intézményes kereteit. Mi az állam szerepe és feladata a médiaértés fejlesztése területén, mely állami szereplő tudja ellátni ezt a komplex, sok tárcát érintő feladatot? Nagy Krisztina írása.

"Meg kell szabadulnunk attól a rossz szokásunktól, hogy azon törjük a fejünket, mit művel a média az emberekkel, ehelyett azt a kérdést kell feltennünk magunknak: mit kezdenek az emberek a médiával" (James D. Halloran, 1970)

Folytatva az idézetben megkezdett gondolatot, a médiapedagógia alapkérdése: mit kezd a gyerek a saját médiakörnyezetével, mire használja a médiatartalmakat, hogyan építi be formálódó világképébe a médiaüzeneteket, és hogyan vesznek részt ebben a körülötte lévő felnőttek, elsősorban a szülők és természetesen a pedagógusok. Ezek nem szűken médiaoktatási kérdések, válaszokat az oktatáspolitika tágabb összefüggései adhatnak. Az a médiakörnyezet, amelyben a gyerekek ma felnőnek, összetett, sokrétegű, széles lehetőségeket kínál, de veszélyeket is rejt magában. Sokféle médium, sokféle műfajban, sokféle kifejezési eszközzel, sokféle közönségnek kínál sokféle tartalmat. Jellemző a gyors változás, a tartalomkínálatot erősen befolyásoló gazdasági, piaci megfontolások működése, és a tartalomkontroll lehetőségének rohamos szűkülése. Az országhatárokon átívelő médiakínálatban a professzionális tartalom mellett egyre erőteljesebb a felhasználói tartalom megjelenése, a globális méretű társadalmi kapcsolati hálózatok kialakulása. A médiakörnyezet változása a médiahasználati szokásokban is gyökeres változásokat idézett elő. Egyre nő a mobil médiahasználat, jellemzővé válik a multitasking (egyszerre több médium használata), a virtuális terek benépesülése, a virtualitásban kialakuló új kommunikációs nyelv, viselkedési kultúra.

A változás az iskolán kívül zajlik, de eredménye nem áll meg az iskola (és az óvoda) kapujában. A ma oktatáspolitikájának talán legnagyobb kihívása a gyerekek iskolában és iskolán kívül szerzett ismereteinek összekapcsolása, összhangjának megteremtése, az ismeret- és értékközvetítésben az iskola szerepének újragondolása.

A bulvársajtó elleni rendőrségi vizsgálatok mellett nagy erőkkel folyik az ötletelés Nagy-Britanniában arról, hogy felváltsa-e erőteljesebb szabályozás a jelenlegi önszabályozást a sajtóban. A vitának érdekes tanulságai vannak számunkra is. Mong Attila cikke.

"Egy tisztességes munkaadó megvédi a felelősen dolgozó újságíróit és forrásait" - a brit felsőház kommunikációs bizottságának vezetője volt kénytelen ezt a kemény mondatot kimondani szerdán, és így megvédeni az oknyomozó újságírás egészét, miután sokak szerint egyre komolyabb támadások érik a politika és a hatóságok részéről a műfajt Nagy-Britanniában. Lord Inglewood pontosan kiegyensúlyozta szavait, tisztességes (!!) munkaadóról és felelősen (!!) dolgozó újságíróról beszélt és nem véletlenül. Kényes politikai helyzetben nyilatkozott ugyanis: a tavaly bezárt News of the World bulvárlapnál kirobbant lehallgatási botrány után a rendőrségi vizsgálatok immár a Murdoch-birodalom újabb nagy múltú egységét, a The Sun napilapot is elérték. Összesen tíz embert tartóztatott le a rendőrség, újságírókat és alkalmazottakat gyanúsítanak azzal, hogy éveken keresztül, rendszeresen megvesztegették forrásaikat, hogy információkhoz jussanak. Azt senki nem vonja kétségbe, hogy a tisztességtelen gyakorlatot, az etikai szabályokat vagy éppen a törvényeket megszegő újságírók ellen fel kell lépni, a brit médiában azonban egyre feszítőbb kérdés, hogy a bulvársajtó praktikái elleni még oly jogos fellépés, nem csap-e át valami egészen másba, nevezetesen a sajtószabadság korlátozásába.

A Sun újságírói egyenesen "boszorkányüldözést" emlegetnek, attól félnek, hogy a munkaadójuk elárulja őket, és arra mutatnak rá, hogy a vizsgálatok immár a tisztességesen dolgozó újságírókat is fenyegetik, hiszen olyan hangulatot teremtenek, amelyben a források félnek bármit is elmondani az újságíróknak. A Sun elleni vizsgálat során a rendőrség olyan - évekre visszanyúló - belső levelezést is megkapott a nyomozással maximálisan együttműködő cégvezetéstől, amely az újságírók szerint fenyegeti a forrásaik anonimitását. "Ha a rendőrség, a katonaság vagy a polgári hivatalnokok félnek attól, hogy újságírókkal kapcsolatba lépjenek, az nem fogja a köz érdekét szolgálni" - mondta például a BBC-nek Paul Connew, a News of the World korábbi főszerkesztő-helyettese. Lord Inglewood mondatai tehát ebben a kontextusban nagyon fontosak, ahogy az is, hogy a bizottság egy 79 oldalas jelentésben vette védelmébe az oknyomozó újságírást a műfajt fenyegető gazdasági, politikai és jogi fenyegetéstől, egyben sürgette a politikusokat, hogy a jogszabályokkal is erősítsék meg a források védelmét.