Mérték Médiaelemző

Nagy lelkesedést váltott ki a múlt heti magyar-francia kézilabda mérkőzés a sportkedvelők körében. Érdemes azonban feltenni a kérdést, hogy miért a Magyar Televízió képernyőjén láthattuk az eseményt és ennek a látszólag jelentéktelen döntésnek hosszabb távon milyen piaci hatásai lehetnek. Urbán Ágnes írása.

Ezekben a napokban kétségtelenül a szerbiai kézilabda EB és a hollandiai vízilabda EB közvetítése a legfontosabb televíziós esemény. Mindkét világversenyen van magyar érdekeltség, mindkét sportág népszerű nálunk és mindkettő magyar vonatkozású mérkőzéseit a Magyar Televízióban (MTV) láthatjuk, mégis van egy jelentős különbség. A vízilabdát más csatorna nem közvetíti, a kézilabda kontinensbajnokság közvetítési jogát azonban a Sport TV vette meg, a világversenyt ott követhetjük, az MTV csak a magyar válogatott mérkőzéseit adja.

A kézilabda Európa-bajnokság üzletileg érdekesebb konstrukciónak tűnik, hiszen a versenysorozat amúgy is elérhető volt a magyarországi sportrajongók számára, de a jelek szerint a közszolgálati televízió vezetése fontosnak tartotta, hogy a mindenki számára elérhető MTV-n legyen látható a magyar válogatott játéka, így ezek a mérkőzések a Sport1-en nem is nézhetők. A döntés helyessége látszólag könnyen igazolható: az első csoportkör sikeres magyar szereplése, különösen a franciák elleni diadal óriási lelkesedést váltott ki a nézők körében, a kézilabda válogatott hosszú idő után ismét közbeszéd tárgya lett.

A közszolgálati televízió döntését érdemes egy kicsit árnyaltabban megközelíteni. Az Európa-bajnokság közvetítési jogait már megvette a Sport TV, a kérdés tehát nem az volt, hogy látható-e egyáltalán az esemény Magyarországon, hanem az, hogy melyik csatornán. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft. adatai alapján a Sport1 a háztartások 65,2 százalékában érhető el, ami persze nem a teljes népesség, de jó okkal feltételezhetjük, hogy az igazi sportrajongók már előfizettek egy olyan csomagra, amely tartalmazza ezt a csatornát. Örülhetünk természetesen annak, hogy a háztartások további 35 százaléka is nézhette a mérkőzést, ha akarta, a kérdés az, hogy erre volt-e valós igény, illetve mennyibe került ez az adófizetőknek.

Nem ismert, hogy azok a háztartások, amelyek nem fizetnek elő műsorcsomagokra vagy csak a legkisebb, sportcsatornát nem tartalmazó csomagot rendelnek meg, miért teszik mindezt: pénzügyi okok állnak a háttérben vagy egész egyszerűen nem szeretnek televíziózni, nem érdeklik őket a tematikus csatornák. Az utóbbi esetben nyilvánvalóan mindegy, hogy melyik csatornán látható a kézilabda mérkőzés, az ebbe a csoportba tartozó nézők semmiképpen nem nézik azt meg. Kérdés, hogy mekkora az a réteg, amelyik szívesen megnézi a közvetítést, de a Sport1 nem hozzáférhető számukra: ők valóban csak az MTV-nek köszönhetően szurkolhattak a képernyő előtt.

A Médiatanács bizarr döntése a Cohn-Bendit ügyben. Majtényi László írása.

Mennyi butaságot lehet belegyömöszölni két rövid bekezdésbe? Amint az köztudott, és amit eddig senki nem cáfolt, a közszolgálati televízió 2011. április 1-jén sugárzott híradója az elemi az szakmai szabályokat semmibe véve és törvénysértő módon meghamisított egy híradást, amikor is a műsorban azt a látszatot keltette, mintha Daniel Cohn-Bendit a vele szemben az adásban megfogalmazott pedofil vádakra érvekkel nem válaszolt, hanem önuralmát vesztve menekült el a helyszínről. A valóságban ennek az ellenkezője történt meg.

Mivel ez blogbejegyzés, nem foglalkozom részleteiben azzal a hosszabb kifejtést igénylő kérdéssel, hogy mi lett volna a helyes jogalkalmazói döntés, de leszögezhető, hogy szankció kiszabásával természetesen meg kellett volna állapítani a jogsértést, hiszen a tudatos hamisítással a műsorszám koncepciójában sértette meg az emberi méltóságot. Részletesebben viszont csupán a Médiatanács állásfoglalásának arról a részletéről írok, amelyben láthatóan arra törekedett, hogy hatáskörének hiányának megalapozásaként értelmezze az emberi méltóság sérelmét mint jogi problémát:

Tehát a Médiatanács 2011. december 14-én kelt, MN/32844-19/2011. számú döntése szerint:

"A Hatóság elvégezte a kérdéses műsorszám hatósági ellenőrzését és megállapította, hogy az ügyben nem merül fel az Smtv. 14. § szakaszának indokául szolgáló közérdek sérelme. A médiaszabályozás ugyanis nem a médiatartalmakkal érintett személyek érdekeit szem előtt tartva fogalmaz meg előírásokat, ír elő kötelezettségeket. Ebből következően a Hatóság csak abban az esetben állapíthatja meg az emberi méltóság megsértését, ha a jogsérelem nem csak az egyéni érdekek, hanem a közösségi érdekek sérelmét is okozta.

(A hivatkozott szabály: "Smtv. 14. § (1) A médiatartalom-szolgáltatónak az általa közzétett médiatartalmakban, illetve azok készítése során tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot.

(2) Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő, öncélú és sérelmes bemutatása.")

A kérdéses műsorszámban ugyan elhangzott, hogy Daniel Cohn-Bendit 1975-ös önéletrajza szerint szexuálisan közeledett kiskorúakhoz, valamint, hogy az 1969-es párizsi diáklázadás vezetőjeként marxistának vallotta magát, ezen információk azonban kizárólag Daniel Cohn-Bendit személyhez fűződő jogait érintik, és az emberi jogokban megjelenő alapvető értékeket nem sértik. Ez esetben tehát a jogsérelmet szenvedett személy dönt arról, hogy az esetlegesen jogsértést elkövető médiaszolgáltatóval szemben érvényesíti-e személyiségi jogait, ám a Hatóság közigazgatási eljárás megindítására nem jogosult. "

A közszolgálati médiaszolgáltatók híműsorai körüli botrányok, a szervezeti reakció, a meghatározó szereplők hallgatása intézményi, strukturális problémákról árulkodnak. A közszolgálat szabályozásának egésze alkotmányos alapon és az uniós jogi követelmények alapján is erősen vitatható. Az írás a közszolgálati követelmények számonkérésének jogszabályi környezetét járja körül. Nagy Krisztina írása.

Az új médiaszabályozás alapjaiban alakította át a közszolgálati médiumok szervezetét, finanszírozását, felügyeletét. A létrejött új rendszer legjellemzőbb vonásai az átláthatatlanság, és az "olyan mintha" jellegű szabályozás, amely nem biztosít kiszámítható jogi keretet a közszolgálati médiumok működéséhez. Látszólag minden szükséges szereplő megjelenik, van Közszolgálati Kuratórium, amely gyakorolja a tulajdonosi jogokat, Közszolgálati Testület, amely a működés feletti társadalmi kontrollt hivatott biztosítani. Ugyanakkor nem ők a közszolgálati működés meghatározó szereplői. A valódi kulcsszereplők a Médiaszolgáltató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), illetve a Médiatanács és annak elnöke. A rendszerben sem a Kuratórium, sem a Közszolgálati Testület nincs jogilag szabályozott viszonyban az Alappal, pedig az Alaphoz került a közszolgálati vagyon, a gyártókapacitás, az alkalmazotti állomány.

A médiatörvény nem alakította ki a közszolgálati követelményekért való felelősség átlátható, koherens rendjét. A feladatok és hatáskörök mentén több szereplő is részese lehetne a felügyeleti tevékenységnek, de a feladatkörök és az ehhez kapcsolódó eljárási rend nincs jogilag értelmezhető módon lefektetve. Ebből következően tisztázatlan a beavatkozás mikéntje és az ehhez kapcsolódó felelősségi rend.

A szereplők, és a hozzájuk rendelt feladat- és hatáskörök vizsgálata alapján arra jutottunk, hogy a jogszabályból nem derül, kinek van cselekvési kötelezettsége, ahogy az sem világos, hogy a lehetséges szereplők közül kinek biztosan nincs cselekvési lehetősége, azaz bármi történik, vagy nem történik ellenőrzés címén, az nem a jogi rend következménye.

Szakmai és etikai szempontból egyelőre csak felemás megoldás született a köztévés retusálási-ügyben. Mong Attila írása.

Két közmédiás vezető bukott bele eddig a Lomnici-féle retusálási ügybe: tegnap felmentették Élő Gábort, az MTI Hírcentrum igazgatóját és az MTVA hír- és hírháttérműsoraiért felelős főszerkesztőjét, Papp Dánielt. Az ügynek ugyan még nincs vége, folytatják tiltakozó akciójukat az éhségsztrájkolók és további felelősségre vonást sürgetnek, de érdemes egy pillanatra megállni és tisztázni, mi is történt szakmai, etikai értelemben.

Az eset röviden: A Híradó tudósításából az aznapi felelős szerkesztő, a riporter és a vágó - feltételezhetően felsőbb utasításra - egy technikai megoldással eltüntették, pontosabban felismerhetetlenné tették az egyik riport szereplőjét, az interjúalany háta mögött beszélgető volt főbírót, Lomnici Zoltánt.