Miközben a parlamenti ombudsmani rendszer a szemünk előtt sorvadozik; ma még négy biztosunk van, de két hét múlva már csak egy lesz, új szakosított ombudsman-intézménynek is örvendhetnénk. De tényleg, van okunk az örömre? Majtényi László írása.*

Először a nemzetközi színtéren nézzünk szét, azután a magyar szabályozásra vessünk egy pillantást, végül pedig a médiaombudsmanok eddigi teljesítményére.

1. Az ombudsman-irodalom legfontosabb toposzainak egyike, hogy az ombudsman a szabadság, olykor a fogyasztók jogainak a védelmezője, a polgárok érdekében működő házőrző, jelzőkutya. Független, de nincsenek döntési jogai, vizsgálatai eredményeképpen nem határozatokat, hanem ajánlásokat bocsát ki. Az ombudsmanok rendszerint a közhatalom intézményei, de éppen a sajtó világában elterjedtek a korporatív szervek és az egyes sajtótermékek önálló ombudsmanjai is.

A világ sok országában működnek újság-, sajtó-, média ombudsmanok. Ezek az intézmények Skandináviában és sokfele másutt a világban elterjedtek. Alapvető típusa az újságombudsman (elsőként a japán Asahi Shimbum ombudsmanját szokták emlegetni 1922-ből), de az intézmény az USA-ban is általánosan bevett /Public Editor/. Az első magyarországi kisérletre pedig lásd ezen a linken. Rendszerint az újság vagy a műsorszolgáltató saját fogyasztói javára, a szerkesztőség(ei) munkájának ellenőrzésére hívja életre, oly módon, hogy az ombudsman saját felületet kap, melyet maga szerkeszt, és azon bírálja az adott médium tevékenységét. Ő az, aki a "belső ellenség", aki "kiteregeti a szennyest".

A sajtóombudsman másik típusa nem egy médium ellenőrzését látja el, hanem a média önszabályozó testülete, például a Sajtótanács megbízásából működik. Svédországban 1969. óta működik ilyen biztos igaz, csak az írott sajtóval foglalkozik. Minden médiaombudsman, dolgozzon bár egy sajtótermék érdekében, vagy legyen szakmai szervezet meghatalmazottja független, tekintélyes vizsgáló szerv, pontosabban: személy, aki mindig közismert tekintély.