A televíziózás digitális átállásán már éppen túl lennénk, ha a 2010-ben elfogadott médiatörvény, illetve az azóta történt módosítások nem halasztották volna el a céldátumot. Nehéz követni, hogy mi történik ezen a területen, de nagyon úgy tűnik, hogy nem a szakmai előkészítés, hanem a politikusok ad-hoc irányváltásai és a lobbiérdekek diktálják a tempót. Urbán Ágnes írása.
A digitális átállás, vagyis az analóg földfelszíni műsorszórás felvátása digitálissal két okból szükségszerű. Egyrészt az analóg lekapcsolás Európai Unió által kitűzött céldátuma 2012, amit uniós tagországként Magyarországnak is teljesíteni kellene, különösen azért, mert a frekvenciák terjedésének sajátosságai miatt az egyes országok spektrum gazdálkodása valamennyi szomszédjának frekvencia használatát befolyásolja. Másrészt az elmúlt másfél évtized a mobil technológia terjedéséről és ezzel együtt a frekvenciák felértékelődéséről szólt. A mobil szolgáltatóknak mind több és több frekvenciára van szükségük a megfelelő minőségű és elérhető árú szolgáltatások nyújtásához (különösen a mobil internet esetében), a szektor további fejlődésének feltétele a szabad frekvenciasávok elérhetősége. Ehhez szükséges a rendkívül pazarló, 20. század közepi technológiára épülő analóg műsorszórás felváltása a sokkal kisebb spektrumigényű digitális műsorszórással.
A digitális átállást sokan egyszerű műszaki feladatnak tartják, valójában azonban ez egy meglehetősen összetett médiapolitikai kérdés ugyanis minden olyan háztartást érint, amelyik egyszerű szoba- vagy tetőantennával televíziózik. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft. adatai szerint jelenleg közel 1,5 millió fő lakik olyan háztartásban, amelyik ilyen módon veszi a televíziós jelet; ők ma megelégszenek az MTV, az RTL Klub és TV2 műsorával, de ha a digitális átállás felkészületlenül éri őket, már ezeket a csatornákat sem tudják majd nézni.
Utolsó kommentek