Mérték Médiaelemző

A Médiatanács május elején nyilvánosságra hozta a kisközösségi rádiók pályázati felhívás tervezetét, amely mind terjedelmében, mind részletezettségében az általános frekvencia pályázatok felhívásaihoz hasonlít. A felhívástervezet nem igazodik a kisközösségi rádiózás alapvető jellemzőihez, és ennek elsődleges oka az új szabályozás hibájában keresendő. Nagy Krisztina írása.

A korábbi médiatörvény nem ismerte a kisközösségi rádiózás fogalmát. Ezt a médiajogi kategóriát anno az ORTT kreálta, reagálva arra az igényre, hogy ha egy helyi közösség rádiózni akar, viszonylag könnyen jusson kis vételkörzetű frekvenciához. Főként azokon a helyeken volt és van ennek jelentősége, ahol nem működtethető gazdaságosan önálló helyi rádió, és van néhány lelkes, aktív civil, akiknek van véleménye a közösség történéseiről, és ezt el is akarja mondani. Ezek a rádiók a helyi nyilvánosságban a vita lehetőségének fórumaként szolgálhatnak, és sokszor előfordul, hogy maga a rádió is komoly szerepet játszik a közösségépítésben.

Leminősítette a sajtószabadság helyzete miatt Magyarországot a Freedom House nemzetközi szervezet. Igazságtalan-e a részben szabad kategória? Mong Attila írása.

Sokakat bánthat és igazságtalannak érezhetik azt, hogy a Freedom House szabadságvédő civil szervezet gyakorlatilag bóvli-kategóriába lökte Magyarországot a sajtószabadság helyzetét felmérő rangsorában. A részben szabad besorolás nem csak és tán még nem is elsősorban azért kényelmetlen nekünk, mert Namíbiával vagy Burkina Fasoval kerültünk így nagyjából egy szintre. Sokkal inkább azért, mert ebben a csoportban uniós tagállam sincs sok, illetve sajnos pontosan azok vannak ott, amelyekhez képest azt hittük, a jogállamiság építésében máshol tartunk. Igaz, ebben a kategóriában tanyázik Berlusconi miatt Olaszország, de Bulgária és Románia is, nem is beszélve, azokról a még nem uniós tag balkáni államokról, amelyekkel összehasonlítva sokak kiálthatnak föl úgy, hogy lám milyen igazságtalan a lista, össze sem lehet mérni a magyar sajtó állapotát azokéval. Nem csoda, hogy rá is játszik erre a kormányzati kommunikáció, amelyben a Freedom House a nemzetközi baloldali összeesküvés része lesz, és mivel összeesküvés, így nem is kell foglalkozni a jelentés tartalmával, nem is kell figyelni rá. Lám, ez a szervezet nem szólt semmit, amikor a Gyurcsány-kormány alatt fenyegetések érték a magyar demokráciát, lépjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló. És hát nézzünk már szét a magyar sajtóban, valóságos burjánzás van, nem hogy részbeni szabadság - így a kormányzati nyilatkozatok.

Pár megjegyzést azért érdemes itt megtenni.

"A módosításokat nyilván nem a belátás vagy a szakmai érvek elfogadása alapozza meg, kizárólag a gazdasági kényszerhelyzet. És a kérdés végső soron az, hogy - ugyanúgy, ahogy a gazdaságpolitikában - a médiaszabályozásban is feladja-e a kormányzat az unortodox megközelítést, és visszatér-e az egyetlen lehetséges kiindulóponthoz: a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságához, valamint a nyilvánosság tiszteletéhez." Polyák Gábor írása.

A következő hetekben várható a médiatörvények módosítására irányuló törvényjavaslat beterjesztése. Az Alkotmánybíróság május 31-ig adott határidőt a jogalkotónak arra, hogy orvosolja a mulasztásos alkotmánysértéseket. Az alkotmánybírósági határozatból - amelynek az értelmezésére irányuló kormányzati óhajt az Alkotmánybíróság végül visszautasította - következő jogalkotási kötelezettségek érintik a nyomtatott és internetes sajtótermékek médiahatósági felügyeletét, az információforrások védelmét, valamint a médiaszolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségeit. Május 31-ével szűnik meg a média- és hírközlési biztos médiával kapcsolatos eljárási lehetősége, de - az Alkotmánybíróságnak feltett kérdések alapján, az alkotmánybírósági határozatból azonban egyáltalán nem levezethető módon - úgy tűnik, ennek megmentésére a kormány szintén tehet egy kísérletet.

"Az öncenzúra olyan, mint az olvadt hó, beszivárog az ember gallérja alá."

Esterházy Péter, 2011. április 9. - interjú a Der Standardban.

Egy lány sír a newsroomban, az asztalra borulva zokog. A helyszín a Magyar Rádió, egy ködös vasárnap este valamikor 2010 decemberében. A könnyei szétszórt papírlapokra hullanak, a papírok telis-tele vannak telefonszámokkal, nevekkel, megjegyzésekkel. A papírkupac alján egy nagy paksaméta hever, az elfogadás előtt álló médiatörvény tervezete. "Egyetlen médiajogászt sem találok, aki megvédené ezt a szart, csak olyan lesz a bejátszásban, amiben fikázzák. Engem ezért ki fognak rúgni" - mondja hüppögve a kérdésemre, hogy mi a baj. Már mindenkit fölhívott, aki médiajoggal foglalkozik és nem a kormánynak, vagy a Médiatanácsnak dolgozik. Vagy nem akartak beszélni, vagy bírálták a jogszabályt, egyetlen egy sem akadt közülük, aki kiállt volna a tervezet mellett. "Emlékszel, hogy pár hete kirúgtak valakit, mert túlzottan a magánnyugdíjpénztárak véleménye felé húzott a riportjában! Mi lesz velem?" - néz rám kétségbeesetten. Hiába nyugtatom, hogy az érvényben lévő médiatörvény szerint, és persze a szakmai-etikai szabályok szerint sem egyetlen anyagban kell kiegyensúlyozottnak lenni, hanem az egész műsorban. Sőt valójában az összes műsorban, az egész Kossuth Rádióban. A másnap reggelre készülő riport után ráadásul amúgy is élő stúdióbeszélgetés következik majd politikusokkal, amit a reggeli 180 perc műsorvezetőjeként én vezetek, tehát helyretesszük a dolgot. A könnyek továbbra is ömlenek a szeméből. "Nyugi, nincs baj, menj haza, minden rendben lesz" - pislogok rá a legmegnyerőbb mosolyommal, közben pedig tudom, hogy dehogyis lesz minden rendben. Semmi sem lesz rendben, mert már most sincs semmi rendben. Ugyan egészen nyilvánvalóan csak ketten vagyunk a newsroomban, mindenki hazament már, de - lélekben legalábis - itt ül még mellettünk egy belső cenzor is, aki - John Keane szavaival - "figyelmeztet arra, hogy túl sok forog kockán (…) aki mosolyogva tesz lakatot a szánkra, remegni kezdünk és kétszer is meggondoljuk".[1] Márpedig - mint Danilo Kiš írja - "ezt a hasonmás cenzort nem lehet átejteni, olyan, mint az Isten, mindent lát és mindent tud, mert ott sarjadt, ott csírázott ki saját agytekervényeinkben, félelmeinkben és fantazmagóriáinkban." [2] A valóság megint egyszer élesen ellentmond az elvárásoknak, márpedig a rádiós hírműsorokban egyre inkább a valóságot kell az elvárásokhoz igazítani - ezt a légkört hozták az új vezetők, akiket a Fidesz uralta Médiatanács nevezett ki ősszel. Fullasztó félelmek közepette készülnek az adások, megkezdődött az igazodás. A lány arcán is a vívódás látszik. Ha a szó igazi értelmében vett riporter marad, akkor kirúghatják, ha behódol, megőrizheti ugyan az állását - de akkor bizony sírni kell.

Köz, szolgálat, média címmel szervezett konferenciát a Szól a rádió 2.0 Facebook-csoport. Talán mindent elmond a magyar közszolgálatról és médiapolitikáról, hogy civileknek kellett megszervezniük egy olyan szakmai rendezvényt, ami a közszolgálat funkciójának, működésének legfontosabb kérdéseit érinti. A konferencián elhangzott előadások nem voltak tanulság nélküliek, nagyon is érdemes továbbgondolni az ott felvetődött gondolatokat. Urbán Ágnes írása.

Önmagában érdekes, hogy mi indít hozzávetőleg száz embert arra, hogy egy tavaszi vasárnapon beüljön egy előadóterembe és arról tartson vagy hallgasson előadásokat, hogy milyennek kellene lennie a jól működő közszolgálati médiának. Ha van igazán alulról jövő kezdeményezés, ez az volt: egy Facebook-csoport egy aktív tagja, Iványi György vállalta magára a szervezést, sikerült termet és szponzort szereznie, előadókat győzött meg, hogy erre szánják a vasárnapjukat. Regisztrálni stílusosan a Facebookon lehetett, az pedig senkit nem zavart, hogy nem volt svédasztalos vendéglátás, nem ezért mentünk oda.