A médiatörvény helyére tette az országot a nemzetközi konferenciákon: Macedóniától pöttyet északra. Mong Attila cikke.

A hétvégét Bodoky Tamással, az atlatszo.hu főszerkesztőjével Tønsberg-ben töltöttem, Norvégiában. Az Oslótól délre fekvő alig 40 ezer lakosú kisvárosban tartotta éves konferenciáját a norvég oknyomozó újságíró szervezet a Skup, én a Mértéket, Tamás az Átlátszót képviselte. Tengerpart, viking hagyományőrzők, akik egy gyönyörű hajót építenek, napfényben sütkérező norvég oknyomozók, akik egy fergeteges díjátadón ünnepelték egymást, és boldogan szürcsölték a pohárjával háromezer forintért mért sört, amitől mi nagyon szegény kelet-európainak éreztük magunkat. Egyetlen vigaszunk az volt, hogy Norvégia még a briteknek is drága, tehát volt kivel keseregni a dolgok igazságtalanságán és a norvég olajvagyon nagyságán.

A kelet-európaiságot már megszokhattuk, az azonban kicsit mellbevágó volt, ahogyan a szervezők skandináv egyszerűséggel és praktikummal oda illesztettek bennünket, ahová a jelek szerint Tønsberg-ből kitekintve valók vagyunk, Macedóniától pöttyet északra, kulturálisan és mindenféle értelemben azért inkább Észak-Balkánra, mint Közép-Európába. Abban a panelbeszélgetésben voltunk mi festői egzotikum, amely a macedón sajtószabadság megszűnéséről szólt és szerepünk lényegében annyi volt, hogy Magyarországgal, mint EU-ból kilógó hüvelykujjal lehessen párhuzamot vonni, amelyre majd simán hivatkozhatnak az EU-ba törekvő dél-kelet európai országok, amikor nem akarják a demokratikus értékeket betartani.

A két helyes macedón újságírólány egy, a Klubrádió ügyéhez vészesen hasonló történetet mutatott be, azt, ahogyan a macedón miniszterelnökkel és pártjával szemben kritikus tévéadót bezáratták, adóelkerülésre és egyéb szabálytalanságokra hivatkozva. Adót természetesen ott (is) mindenki elkerül, az érdekes sokkal inkább az volt, ahogyan ezt és egyéb hatósági, adminisztratív vagy egyszerűen csak politikai fegyvert a kormány számára kényelmetlen médium felé fordította a hatalom. Leszámítva a balkáni couleur locale-t, amelyben Magyarországhoz képest persze sokkal több a fekete pénz, a fegyver, a vér és a cirill betű, döbbenetes volt a kulturális hasonlóság a hatalom módszereiben, demokratikus ösztöneiben (jobban mondva gátlástalanságában). A politikusi nyilatkozatok egyike-másika például akár egy az egyben fordítható lenne macedónból és az az elkeseredés is szomorúan ismerős, ahogyan a macedón újságírók lemondóan ingatták a fejüket az ellenzékkel kapcsolatban. Érdemes megnézni a videón a beszélgetést, ami a macedón résszel kezdődik.

Külön öröm volt számunkra egyébként, hogy a panelt Jan Gunnar Furuly, a Skup frissen megválasztott elnöke vezette, aki neve alapján simán magyar is lehetne, de lapp, tehát azért rokon. Furuly pedig lappul sok mindent jelent, ami fákkal és erdővel kapcsolatos. Mindenhol van egy finnugor.